Kápolnakoncertek

“Ah, hol vagy, magyarok tündöklő csillaga!” – szabadtéri szólókoncert

2020. augusztus 19-én, szerdán 19 órai kezdettel Balatonföldváron,

nemzeti ünnepünk előestéjén, a Hegyi-kápolna előtti parkban (Petőfi u. 17.)

Műsoron: népi és egyházi dallamok saját feldolgozásban, egyedi hangszerelésben

Hangszerek: histórikus- és elektromos furulya, gitár, ének, cajon, e-zongora, loop- és effekt pedálok

“MAGYARORSZÁG LELKE” szabadtéri szólókoncert

2019. augusztus 19-én, hétfőn 19 órai kezdettel Balatonföldváron,

A “Kápolnakoncertek Balatonföldváron” című hangversenysorozat elsőként 2014-ben csendült fel, a kápolnában korábban nem rendeztek egyházzenei koncerteket. Bár a rendezvények önerőből valósultak meg, mégis jelentős érdeklődés alakult ki ezen zenei események iránt. Célkitűzés volt a kápolna felújítására való figyelemfelhívás, a hely szellemének, gyönyörű atmoszférájának minőségi zenével való felhasználása. A kápolna 2017-ben teljes felújításon esett át, majd 2018-ban az előtte lévő park került rendezésre, amely egy új keresztutat is kapott közadakozásból, illetve állami-önkormányzati támogatásokból. A hely méltó arra, hogy a hívek mellett ne csak turisták látogassák, hanem otthont adjon a szellemi értékek, illetve az egyházi zene kedvelőinek ajánlott programokra. 2020. augusztus 19-én ismét a kápolna parkjában gyönyörködhetünk, a keresztúton elmélkedhetünk, melyet az egyedi zenei összeállítás segíteni ígér – Fülep István Benedek művészeti vezető előadásában.

Kápolnakoncertek Balatonföldváron: